Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Avató ünnepség

      

Meghívó

  
Egyesületünk  meghívja Önt, a felújított  Roób pihenő és kilátóhely avató ünnepségére,

    2011 szeptember 16.-án /péntek/ 14 órára.

  Telky János elnök.

ujraozdertegyesulet@freemail.hu

+36 30 499 1569

  

 roob-kep.jpg

Kép: Roób József

 

 Roób pihenő felújítására és kilátóhellyé alakítására rendezett ünnepség programja.

2011. szeptember 16. 14 óra.

1. Gyári duda megszólalása

2. Vers – Pallos Dorottya – Vass Albert: Üzenem haza

3. Ünnepség megnyitása – Telky János egyesület elnöke.

Újra Ózdért Egyesületünk volt az aki vállalkozott a Roób pihenő felújítására és kilátóhellyé történő átalakítására.

Egyesületünk nevében szeretettel köszöntöm az ünnepségen megjelenteket.

Az ünnepséget folytatjuk és felkérem: a város képviseletében:- Fazekas Zoltán alpolgármester, urat beszédének megtartására.

Ezt követi

Majd, ismét Pallos Dorottya mondja el Kónya Béla egyesületi tagunk versét.

4. Ünnepi beszéd:

 Miksztai Pál egyesület vezetőségi tagja, a felújítás szervezőjének ünnepi beszéde:

 Tisztelt vendégeink!

 Kedves régi és új barátaink!

 Hölgyek! Urak! Kedves gyerekek!

A 14 órakor pontosan megszólaló gyári duda a kegyelet, az emlékezés jelképe.

Egy szál virág helyett mindazoknak, kik áldozatai lettek az ózdi Kohászati Üzemekben folyt nem veszélytelen munkának, azoknak a sok tízezreknek, akik hosszú éveket dolgoztak Ózd szimbólumaként működő üzemekben, és már eltávoztak közülünk, a kézszorítás, köszönet jele azoknak, akik még köztünk vannak, de vagy már nyugdíjba vonultak, vagy egyszerűen bezáródott előttük az oly sok családnak kenyeret adó munkahely kapuja és szétszéledtek új megélhetési lehetőség után.

Kedves vendégeink! Megjelentek!

Városunk önkormányzata megalkotta és elfogadta a kibontakozást célzó Rombauer-tervet.

Az Újra Ózdért Egyesület nevet viselő szervezetünk egy másik nagy tudású, Ózdért sokat tevő műszaki embernek, Roób Józsefnek kívánja feleleveníteni emlékét e pihenő felújításával, és kilátóvá alakításával.

A szándék nem új keletű: Egy levél szerzőjének engedélyével olvasok fel egy levélrészletet:

„Javaslat. Roób József ózdi tevékenységének érdemére tekintettel javaslom a pihenőhely eredeti állapotának visszaállítását. Kellemes színfoltja lenne a városnak, ha a pihenő mellett egy magas zászlórúdon a város nagyméretű zászlaja kerülne elhelyezésre, esetleg az esti órákban megvilágítva. Ez a város nagy részéről, elsősorban a Gyújtó térségéből, és az Ózdon főútról jól látható lenne. Dobossy László múzeumi igazgató”, és a dátum 2000. Október 11.

A levél íródott Sebők Ottó tagtársunk, mint akkori képviselő részére.

Ezt az ötletet, javaslatot karolta fel a tavalyi évben alakult egyesületünk, és közel három hónapos szervező és kivitelező munkával, elképesztően sok támogató bevonásával mára megvalósult az elképzelés. Felújítottuk a pihenőt, annak lábazatát és padjait, lebontottuk a helyhez méltatlan kerítést és újat készítettünk, sok időt és munkát belefektetve megnyitottuk a kilátást a városra, térburkolatot kapott a pihenő. Reményeinket is meghaladó zászlórudak kerültek elhelyezésre, melynek egyikén ízléses és gondos munkával hirdeti önmagát szeretet városunk ÓZD.

Régen sok bosszúságot okozott működő gyárunk zaja és pora. Ki gondolta akkor, hogy egyszer még visszasírjuk az akkori kormos, zajos munkahelyeket. Emberek tízezreinek biztosította a nem főúri, de nyugodt megélhetést. Dolgozói megélhették, tapasztalhatták mi az hogy munkahelyi közösség, a gyermekek példát láttak a munka világából.

Most letekintünk, emlékezünk.

Aligha van városunknak olyan lakosa, aki apai, nagyapai, vagy még régebbi ágon ne kötődne valamilyen formában hozzá. Munkánk során megpihenve, le-letekintettünk a gyárra, és rengeteg emlék tört fel bennünk.

Jó volt hallgatni az anekdotákat azoktól, akik munkavégzés közben csak úgy meglátogatták a pihenőt. Mindezek az elhangzott emlékek megerősítettek abban, hogy amit kiötlöttünk azt véghez kell vinnünk. Kár, hogy idő hiányában az elhangzottakból nem idézhetek, csak annyit mondhatok tanulságként, hogy több ember szereti ma is Ózdot, mint azt sokan gondolják. Köztük vannak azok a támogatók, akik kérésünket minden esetben első szóra támogatták.

Azt mondja a közmondás „jobb adni, mint kapni”. Nyilván nem először életünkben, de ezt most újból átélhettük, megtapasztalhattuk.

Köszönet a város vezetőknek, hogy lehetőséget biztosított arra, hogy most adhassunk.

Felemelő érzés, hogy nincsen idős ember, hogy nincs lehetetlen, hogy újra átélhettük a közösségért tett munka az alkotás örömét.

Kedves támogatóink!

Mi nem tudunk ellenszolgáltatást adni, mi csak megköszönni tudjuk segítségüket. Volt, aki sódert, cementet adott, aki gödröt ásott,  aki vizet hozott, és voltak olyanok, akik több tízezer forint értékű oszlopot, burkolót, feliratot adta, készítettek, szállítottak, burkoltak, követ csiszoltak.

Elnézést, de idő hiányában, nem tudom mindet felsorolni, és az előbbieket sem azért említem, mert ezek voltak a legnagyobbak. Minden támogatásra szükség volt, mert csak, egy elmaradásával is már kevesebb lenne, vagy tán nem is lenne ez az emlékhely ilyen.

Köszönöm mindannyiuknak!

Azt kívánom ugyan az, az érzés hassa át Önöket, mint amit most mi érzünk, továbbá szívből kívánom, sokáig legyen módjuk átélni az adás, a segítés érzését.

Ez a munka, amit elvégeztünk az Önök támogatásával még nincs befejezve. Folytatjuk a világítással, a tér rendezésével, virágosításával, eligazító táblák kihelyezésével.

Be akarjuk és remélem be is fogjuk bizonyítani, hogy a civil szervezetekre nem úgy kell tekinteni, mint egy púpra a hátunkon.

Együtt működve, segítve őket hasznosak lehetnek a városnak, a térségnek. Ha így is lesz, ez nem oldja meg a város kibontakozását, de szerves, sőt nélkülözhetetlen elemét képezi a velük való együttműködés, a fellendülésnek, a reményekkel gazdagabb jövőnek.

Kedves vendégek!

Nem felejtkezhetünk meg arról a nagyszerű emberről sem, akinek munkássága elismeréséül ez a hely létrejött.

Kedves vendégeink!

Rendezvényünk nyitóversében hallottuk:

„és nincs honi örökkévaló

A víz szalad a kő marad, a kő marad.”

Tisztelt Roób József úr, főmérnök úr, igazgató úr! Emléke örökre megmarad.

Gondolataink közlése végén a gyerekekhez kívánok szólni!

 Kedves gyerekek!

Ti, mint a Petőfi Sándor Ált. Iskola egyik új ötödik osztálya kapjátok azt a megtisztelő feladatot, lehetőséget, hogy ápoljátok, gondozzátok, és védjétek e helyet.

 Mi idősek szeretnénk, hogy ti is átélhessétek milyen felemelő érzés szeretett szülővárosunkért tenni, gondoskodni értékeiről, és esetleg továbbfejleszteni azt. Szeretnénk, ha majd leendő gyermekeiteket is úgy nevelnétek, hogy adni öröm.

Alpolgármester úr, hölgyek és urak!

Ózd éldegél! Ózd továbbra is élni akar, és Ózd élni is fog, ha minden ügy, cél mellé úgy állnak majd nagyon sokan, esetleg mindannyian, mint álltak e pihenő és kilátó elkészítésénél a jelen lévők.

Újból idézek:

”mert elfut a víz, csak a kő marad, a kő az marad.”

Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk és leszünk egy cél egy akarat”

Ezennel a felújított bővített funkciójú pihenőt átadom.

 

5. Befejezés.

Ezzel ünnepségünk végére értünk, kérem a jelenlévőket, hogy közösen vigyázzunk, a munkánk eredményére és városunk építet örökségeire.

_________________________________________________________________

  

A progamban elhangzott és abból az alkalomból készűlt

irások, versek:

 

Kónya Béla: Kilátó

 

Ki gondolta volna kortársaim közül, annó,

Hogy milyen múltat rejteget, e pici kilátó!

Egykoron ide settenkedtünk, romantikázni,

Még, a klasszikus értelemben, randevúzni.

 

És most, íme, megint itt vagyunk,

Ma, Roób József emlékének, adózunk.

Ám, nem csak egy kiváló, selmecbányai mérnöknek,

Adózunk, egyik, Ózdot várossá tévő, mérföldkőnek.

 

Meg számos neves és névtelen ózdinak,

Kinek a Csontalma felől kelt fel a nap.

Kiknek, a gyár fújása harangszó is volt egyben,

Két kezük munkája meg, ott lakott, a vas hegyekben.

 

Mit szeretne üzenni most, ezen alkalom?

Mi az, ami húsz éve hiányzik, de nagyon?

Mikor lesz újból, sok, Roób Józsefünk,

Fényes szeleken újból, mikor repülhetünk?

 

Ezzel is azt szeretnék sugallani az ötletadók,

Nyisson új ablakot, egy új Ózdra, kis kilátónk.

Öltsön új arcot megszépülő városunk,

Messzire üzenjen sudár zászlórudunk!

 

Elsők között is elsők voltak néhányan,

Kik fizikailag is helyt álltak példásan.

Egyesületünk oszlopos alapító tagjai,

Kiknek révén állhatnak, a kilátó zászlai.

 

Ezen esztétikus látnivalók értékét,

Munkazajok, később még, tovább emeljék.

Más idők járnak, még más feladatok várnak.

Más tájképre virrad manapság, a felkelő nap.

 

De szeretett városunk, múltja, és jövője,

Mindannyiunk régi, nagy, közös, szívügye!

                                                                   

Ózd, 2011-09- 05    

Kónya Béla

Újra Ózdért Egyesület, alapító tagja

 

Kónya Béla: A MÚLÓ IDŐ ZSALUGÁTEREI írás.


Beállok, arccal a város felé, a félig kész, felújítás alatt lévő, Kerekhegyi Kilátó betonkoszorújának középpontjába. Behunyom a szemem, és megpróbálok visszarepülni az emlékképek panoptikumába.

Először a régi zajokat vélem felrémleni. Mozdonysípok, sikló nehézdaruk, puffozó, törő, zúzó, csattogó munkazajok idézik vissza, a gyermekkorom prózai „dallamvilágát”.

Az orgonasíp módjára sorjázó, hetykén és kihívóan magasodó kémények sokasága, egyenként is, együtt is, felkiáltó jelként, pimaszul mutogatnak az égre.

Egy külön világ volt ez, a maga nemében, egy képzeletbeli „búrában”, egy írott és egy íratlan forgatókönyv általi, folytatólagos „tele regény”.

Kicsit balra fordulok a kilátó képzeletbeli középpontjából, s a kilátóhoz – anno – szervesen kapcsolódó, másik külön világot – a hajdani ózdi sportpályát – vízionálom magam elé. Ez volt az országos hírű ÓVTK salakos focipályája.

A kilátó felé eső oldalon voltak az ülőhelyek, középen a fatribünnel. Igazi grund hangulata volt ennek a fa tákolmánynak, ami kátránypapír „dizájnnal” volt vízhatlanítva. Az ülőhellyel szemben, a Velence telep felőli oldalon húzódott, az állóhelynek minősített hosszúkás, domború, földsáv alakú nézőtér. Mögötte a „gödör” becenevű mini pálya, a kölyköknek.

A belépőjegyek ára – persze ezek ma már nem érzékelhető értékarányok, emlékké szelídültek – a következő volt. Állóhely egy forint, ülőhely két forint, gyerekjegy ötven fillér.

De, végül is!  Ez a mai, kilátó avató nem arra való, hogy hátrafelé tekintgessünk. Ez helyett, ha rápillantunk városunk látképére, a jelen idő üzenetei, színei, formái köszönnek vissza ránk. Látnivalóban régen sem volt, de ma sincs hiány!

Színesebb, tarkább a hétköznapi élet,

Még teljesebb, ha a „Kilátó”-ból nézed.

Igazán pedig, akkor örül lelked,

Ha az utca népe, jókedvűen lépked!

Ózd, 2011. szeptember eleje.

                                        Kónya Béla  

                                                           az Újra Ózdért Egyesület  egyik alapító tagja

„bennszülött velencesi srác”